2014. február 10., hétfő

Rizsföldeken és kaszinókon át Kambodzsába



Úgy döntöttünk, hogy nem vesszük igénybe a kényelmesnek és gyorsnak mondott buszt, amit bármelyik agency-nél le lehetett foglalni a Khaosan Road közelében, hanem a hagyományos úton, vonattal-tuktukkal-gyalog-busszal megyünk el Siem Reapig, Kambodzsába, az Angkor mellett fekvő irtóztató dinamimzussal fejlődő városkába. Emiatt hajnali 4.45-kor keltünk és amint kiléptünk a guesthouse-ból, egyből megalkudtunk egy az egész utat elképesztő bizarr módon végigröhögő, nagyon szórakoztató taxissal, aki elmesélte, hogy ő csak 45 kiló, de a 13 éves gyereke már 70, és közben bevérzett szemeit forgatva valami állatias módon énekelve kacarászott, de egyáltalán nem volt félelmetes, mindössze arról akart meggyőzni minket, hogy menjünk el vele egész a határig 1000 bahtért, ami bár nagyon olcsó (sőt irreálisan az), viszont mi mégis úgy gondoltuk, hogy elég lesz, ha a vasútállomásig visz csak minket. Ez megtörtént, egyből meg is vettük a jegyünket Aranya Prathetig a hatórás harmadosztályú vonatútra, és fél hatkor már fel is ültünk a meglepően tiszta és rendben lévő pályaudvaron várakozó vonatra. Miután dugig megtelt az egész, úgy, hogy az ülések között is konzervspárgaként álltak az emberek, elindultunk, és láthattuk Bangkok árnyasabb oldalát is a vasúti pálya mellett fekvő bádoglemezekből tákolt viskók, a szennylében tapicskoló gyerekek és nyomorult kóborkutyák formájában, de a későbbi állomások aztán kis túlzással simán beillettek volna akármelyik kelet-alföldi település takaros vasútállomásának is.
Kikka rákattant a Rizstermesztés Különböző Fázisai munkacímet kapó projektre, ezért mintegy negyven percnyi felvételt készített a vonatból a rizsplántálás, aratás, elárasztás, tarlóégetés fázisait bemutató jövendőbeli oktatófilmhez, én közben felváltva olvastam, illetve álmosabb pillanataimban megbólintottam a kezemben lévő könyvet. A mellettem ülő holland srác időnként kontextuson kívüli megjegyzéseket tett az éppen eszébe jutó dolgokról, de amúgy jó fej volt, bár soha többé nem láttuk, miután leszálltunk a vonatról dél körül. Egyből átugrottunk egy tuktukra, én rohadt készen voltam, mert abban a pillanatban ébredtem fel, majd 10 perces száguldás és egy rövid ívű kanyar után, melyet a tuktukos a kamu vízumirodába próbált megtenni, elértünk a határhoz, ahol két nap után kiléptünk Thaiföldről. 
A senkiföldjén nem más található, mint megannyi irgalmatlan méretű kaszinó, melyek egyikébe betértünk pisilni, és míg Kikkát vártam hátamon a zsákommal, kezemben egy szatyorral, a kosztümbe öltöztetett wc-s hölgyek arról próbáltak meggyőzni, hogy adjam nekik a kajásszatyrunkat, de mivel egyrészt még szükségünk volt rá, másrészt méltóságukon alulinak tartottam volna ezt tenni, nem adtam. Helyette a blackjack-ező és rulettező kambodzsaiakat bámultam, és próbáltam felfogni, hogy hol vagyok.








A kaszinók között a kambodzsai határhoz vezető úton Lexusok és négy ember által húzott-tolt szekerek, kopadék csirkék és kutyák rohangásztak fel-alá. A blog fejlécén az Angkor Wat előtt látható járgány képe is itt készült.
Megvettük a 20 dolláros vízumot, majd kiálltuk a negyven perces sort a kambó pecséthez, fotóhoz és tízujjas ujjlenyomatvételhez, ezután feltereltek minket egy ingyenes buszra, ami elvitt a hivatalos buszállomásra, ott megvettük a jegyet 10 dollárért a kisbuszra, ami továbbvitt minket a két és fél órányira lévő Siem Reap-be. Az út jó részét bólogatással töltöttük az út minősége és a fáradtság miatt, majd este hét körül érkeztünk meg a városba, amelynek neve azt jelenti, hogy Sziám Legyőzője, utalva  régmúlt korok eseményeire, ezekről majd később. Sziám egyébként a mai Thaiföld régi neve, és sokszor volt feszkó a khmerek és a thaiok között, mondjuk úgy, majdnem mindig, már amióta léteznek és egymás mellett élnek, de hát ez már csak természetes a szomszédos népeknél.
Miután megérkeztünk és egy tuktukos elvitt minket a Bangkokban már előzőleg a booking.com-on lefoglalt szálláshelyünkre, ahol kiderült, hogy sajnos a foglalás ellenére sincs szabad szobájuk, elindultunk gyalogszerrel, hogy szállást keressünk magunknak. Mindenki azt mondta, hogy ez teljesen reménytelen lesz, mert a kínai újév miatt tele van a város. Ennek ellenére a második, egyben legborzalmasabb helyen máris találtunk volna egy szobát, de tényleg annyira lehangolóan iszonyú volt ablaktalan terével és neonfényével, és még drága is, hogy nem voltunk hajlandóak odamenni, mindenesetre eltartalékoltuk, mint utolsó mentsvárat, bár ezt a kifejezést sem érdemli meg. Egy angol üzemeltette, Rick's Hotelnek hívták, ami nagyon szépen hangzik, főleg hogy egyből a Casablancára asszociáltam volna a neve után, ha nem lettünk volna ott a valóságban, és nem lett volna borzalmas hidegségével és kiábrándító mivoltával totálisan ellentétben azzal, amit a neve sugallt számomra. Mintegy félóra után találtunk egy egész kellemes helyet, a Tree Of Life nevű villát, ahol 15 dollárért találtunk egy szobát tök jó helyen, bent a központhoz közel egy nyugodt utcában, egy percnyire az egyik Night Markettől. Kis kertje mint egy dzsungel, tele bambuszokkal, a líg-lógó kókuszokban pedig madarak fészkeltek.
Kambodzsában, bár a riel a hivatalos fizetőeszköz, mégis mindenki dollárban számol és azt is használ, az ATM-ek is többnyire dollárt adnak ki, kicsit olyan, mint Montenegro, ahol egész egyszerűen az euro a hivatalos fizetőeszköz annak ellenére, hogy közük nincs az eurozónához. Egy dollár durván 4000 riel, ezért ha pl. 0.60 dollárba kerül valami, és mondjuk, 5 dollárossal fizetünk, akkor visszakapunk 4 dollárt és 1400 rielt (asszem, bár most képtelen vagyok kiszámolni, hogy tényleg pont annyit-e), tehát a riel felfogható mintegy a dollár váltópénzének.
Miután lepakoltunk, elhúztunk kajálni egy kis khmer étterembe, ahol durván 10 dollárért nagyon fincsi kajákat ettünk, én citromfüves sertést és tradicionális khmer levest, Kikka pedig csirkés amokot, amit banánlevélbe csomagolva tálalnak. Hozzá Angkor sört ittunk, fél dollárért poharával.

Este aztán azzal a nyugodt tudattal dőltünk ki, hogy másnap bringát szerzünk és megkezdjük többnapos felfedezésünket Angkorban.




1 megjegyzés: