2011. október 12., szerda

Első napom Ázsiában

A cím arról árulkodik, hogy bepofátlankodtam a Varangyok közé, mert annyira megtetszett, milyen jókat utazgatott Indiában Páter Bódhiszattva és Matr Jóska. Ezúttal Páterrel kerekedtünk fel kettesben, hogy egy hónapot Hindiában töltsünk – ő újra, én pedig első ízben. Így eztán az én hörrenéseimet is olvashatjátok majd Páteréivel egyetemben.

Indiába indulásunk előtt pár nappal el se hittem, mi is fog történni velem. Csak azon kaptam magam, hogy levakarhatatlan vigyor ül ki az arcomra. El se hittem, hogy teljesül egy hatalmas vágyam, látom Indiát, eljutok ilyen messzire, és egy hónapig semmi más dolgom nem lesz, mint Danával felfedezni ezt a számomra teljesen új világot. Három félelmem volt mindössze, a hosszú repülőút odafelé, a magashegyi oxigénhiányos állapot Ladakh-ban és hogy találkozom kígyóval. Az Anyáinktól kapott szeretetteljes, óvó szavak és útrabocsájtó amulettek bizonyosan közrejátszottak abban, hogy végül végigvirgonckodtuk az Austrian Airlines óriásgépével megtett több mint hat órás utat Bécsből Delhibe, akárcsak azok az idős osztrák és orosz turisták, akik néhány fedélzeti whiskey elfogyasztása után úgy viselkedtek, mintha osztálykiránduláson lennének. Okt. 6-án 13.20-kor indultunk Bécsből a legalább kétszáz utast Delhibe repítő járattal, naplementekor éppen a Kaukázus hófödte vonulataiban gyönyörködtünk, miközben a legújabb bollywoodi vágástechnikákat elemezgettük a repülőn vetített filmben. Rövid szunyókálás után már el is érkezett az út vége, helyi idő szerint éjfélre érkeztünk meg az Indira Ghandi repülőtérre. Addig még minden olyan volt, mintha ismerős lenne, egyedül az volt furcsa, hogy az egész reptér padlóját szőnyeg borította, és hindi feliratok voltak mindenütt. Dana felváltott valamennyi pénzt egy szikhnél, majd a taxis megoldást választottuk, hogy bejussunk Új-Delhibe és valamiféle szállást keressünk. Amikor kiléptünk a zsilipből és megláttam a taxinak nevezett járgányt, rögtön megértettem, hogy hiába próbáltam otthon elképzelni, milyen lesz majd Indiában, esélyem sem volt. Átkattintottam magamban egy kapcsolót, és bekászálódtam az icipici, rozoga kasztniba, helyet foglaltam a poros pléddel letakart kényelmetlen kis ülésen, s már indultunk is. Az megnyugtatott, ahogy Dana magabiztosan előadta, hogy már nem először jár Indiában, megelőzendő, hogy a taxis egyből be akarjon próbálkozni valami turistalehúzó megoldással. De mivel azt lehetetlen megúszni, az emberünk mégiscsak megpróbált nekünk csaraszt eladni, aztán mikor mondtuk, hogy nem vagyunk érdekeltek, azért félre akart állni, hogy legalább akkor ő bevásároljon magának valami Isten háta mögötti helyen a Delhibe bevezető sugárút mellett. Aprócska fokú ijedtség lett rajtam úrrá, de aztán tovább gurultunk, és azt hittem, ez volt az első igazi sokkhatás. Közben Dani magyarázta, hogy ne lepődjek meg, folyamatosan dudálni fognak, ami nem azt jelenti, hogy valaki valamit rosszul csinál közlekedés közben, hanem azzal jeleznek egymásnak, például hogy előzni fognak, vagy kanyarodni, vagy csak hogy vannak. Az út alatt megcsapott a nagyon érdekes szag, édeskés és kicsit büdös egyszerre, miközben meleg szél süvített be az ablakon. A Pahar Ganj nevű városrészbe kértük a fuvart, ahol a hátizsákos turisták meg szoktak szállni, közvetlenül a New Delhi pályaudvar mellett. Amikor bekanyarodtunk a Main Bazaar nevű utcába a Pahar Ganjban, nem akartam hinni a szememnek. Oké, hogy az ember lát fényképeket, de az sosem tűnik olyan brutálisnak, mint a valóság. Valószínűleg szerencse volt rám nézve, hogy éjjel érkeztünk, kettő felé járt már az idő, mert így az utcák nem voltak tele járókelőkkel meg járművekkel, csak néhány iszonyatosan gyanúsnak kinéző alak és veszettnek kinéző kutya őgyelgett a szeméthalmok között. Amikor megpróbáltam nem rájuk nézni, hogy kizárjam őket a tudatomból, akkor meg bármikor összedőlésre kész állapotú építmények és megszámlálhatatlan csomóban össze-visszafutó elektromos vezetékek tömkelege irtóztatott és nyűgözött le egyszerre. Hátborzongató, ugyanakkor mégis bizsergető volt belépni a Hare Rama Guest House-ba, ahol a pecsétes pólójú, a homlokán bindit viselő fiú elővette a hatalmas könyvet, ahová beírtuk az adatainkat. A szoba, amire végül is igent mondtunk végkimerültségünkben, olyan iszonyatos volt, hogy nem szívesen írom le, mert már akkor tudtam, hogy csak egyetlenegy éjszakát fogunk ott tölteni, azt pedig ki fogom bírni valahogy. Abban a pillanatban konstatáltam, hogy igen, a kultúrsokk megvolt. Lényeg az, hogy olyan pofátlanul koszos szobát még életemben nem láttam. Irgalmatlan meleg volt már éjszaka is, a rozoga ventillátor kattogása végigkísérte nyugtalan álmunkat.

Reggeltájt folyamatos dudálás zajára ébredtünk. Elhatároztuk, hogy azonnal keresünk egy jobb szállást arra a két éjszakára, amit még Delhiben töltünk, mielőtt tovább mennénk Ladakh-ba. Kicsit féltem kimenni a Main Bazaarba az alapján, amit éjszaka láttam, de meg kellett állapítanom, hogy nappal durvább.








Hatalmas forgatag fogadott minket, rengeteg ember, főként férfiak mentek az utcán, ahol járda természetesen nem volt, az autók, motorok, autóriksák (tuktukok) és biciklis riksák minden irányból jöttek dudálva, nem törődve azzal, hogy odébb állsz-e, persze az életedet féltve odébb álltál. Az egészben nem volt semmiféle rendszer, csak iszonyatos ingeráradat. A lábunk alatt mindenféle gyanús eredetű folyadék, köpet és szemét, körös-körül omladozó falak, irgalmatlan por, fűszeres füstölőillat keveredve kaja- és itt-ott húgyszaggal, elektromos vezetékek lógtak mindenhonnan, az emberek megbámultak. Az árusok mindenfélét próbáltak eladni a kis lyukaikban, hagyományosan boltnak kinéző intézménnyel nem lehetett találkozni. Mindenesetre megnyugtató volt Dana kezét szorongatni, aki tudta, hol vagyunk és hová tartunk. Az első nap egy pillanatra sem mertem elengedni. A Main Bazaarból nyíló egyik kis utcácska végében, ahol fémhuzalok tömkelegén kellett gyakorlatilag keresztülmásznunk, megláttuk a Hotel Rak Internationalt, és a mintás üvegajtó, a tetszetős kis recepciós pult, a kapuban álló növények és a recepciós tiszta inge és befésült haja láttán éreztük, hogy ez lesz az. A pultnál már ácsorgott egy bohókás fejű, szakadt pulcsis francia, aki elmondta, hogy mindig itt száll meg, ha Delhibe jön, ez még inkább eloszlatta kétségeinket afelől, hogy megtaláltuk az olcsó szállás kategória number one-ját. Szobát a harmadikon, a tetőn kaptunk, és az előző éjszakai élményekhez képest kifejezetten barátságosnak találtuk. A foglalás után azonnal átcuccoltuk a két nagy, a kelleténél kicsit jobban megpakolt zsákunkat, és elindultunk kaját vadászni. Dana emlékei alapján a Lord Krishna étterembe mentünk, ami a Main Bazaarból nyíló guest house tetején van, jellemzően az éttermek a házak tetején helyezkednek el, érthető okokból, hiszen a portól és a zajtól, ami lent van, nem lehetne megmaradni bennük, de persze étteremre nem az európai értelemben kell gondolni. Nagyon hangulatos volt egyébként szedett-vedett színes bútoraival, burjánzó növényeivel, könyvespolcával, a rissz-rossz tévével, amiben bollywoodi film ment, és a villódzó fényekkel körbevett istenszoborral az adminisztrációs asztalka fölött. Itt is, mint ahogy a szálláshelyeken, irgalmatlan vastag, vonalas füzetekbe adminisztrálnak mindent, ami történik, de a kajafogyasztást legalább nem kell aláírni. Iszonyatosan óvatos voltam, pizzát rendeltem, paradicsomos-sajtosat, a francia, akit Olivier-nek hívnak, meg is dicsért érte, az elején így kell ezt csinálni. Dana egyből nosztalgiázott és spenótos-gombás levest, aztán aloo parathát (krumplis lepény) fogyasztott sós lassival. Még nem álltunk át arra, hogy Indiában négy és fél órával előrébb járunk az időben, így ebéd után beájultunk a szobánkba érve, majd újra a bazári forgatagban találtuk magunkat, és tuktukot fogadtunk, hogy vigyen el minket az India Kapuhoz.



Úgy gondoltuk, az pont jó lesz a naplemetében, ha egy kicsit a volt brit indiai birodalom, a Rádzs hagyatékai között sétálunk. Az India Kapunál fegyveres őrök figyelik a tömeget, kicsit furcsán éreztem magam, ahogy ott bámultak le az emelvényeikről, kezük a géppisztolyon készenlétben. Legfőképp indiai sétálgatókat, turistákat láttunk, miközben újra és újra el akartak nekünk adni valamit, egy kislány majdnem kitépte a karom, hogy hennával festhessen rá. Az India Kapu vörös homokkő íve az első világháborúban elesett indiai és brit katonáknak állít emléket, a vele szemben álló homokkő baldachin alól viszont már eltávolították V. György király szobrát, amikor India függetlenné vált. Elindultunk a kaputól futó hatalmas sugárút, a Rádzspath mentén, amely a Vidzsáj Csauk környékére vezet, a minisztériumi épületek negyedébe. Akkor még nem voltunk tudatában, milyen hosszú sétára vállalkoztunk, a Rádzspath ugyanis két mérföld hosszú, ránk is esteledett, miközben a gyepágyások között bandukoltunk. Az utat két oldalról szegélyező, a nyugati klasszicizmust indiai elemekkel ötvöző épületekből a sötétben már nem sokat tudtunk kivenni, csak a parlament kör alakú épületét figyelhettük meg jobban, aztán megkerestük a közeli metróállomást, hogy visszajussunk a szállásunkra. A metrót is fegyveres katonák felügyelik, lövészárokszerű képződmények mögül figyelik, van-e gyanús esemény. A nőknek és a férfiaknak külön-külön kell átmenniük egy ellenőrzőkapun, ahol motozás következik, és a táskákat is átvizsgálják, ahogy a reptereken. Táblákon figyelmeztetnek, hogy köpködni tilos. A metrókocsiban, ami olyan korszerű, hogy a budapesti kocsik roncshalmaznak tűnnek az itteniekhez képest, nagyon furcsán éreztem magam, nőket alig láttam, a férfiak pedig folyamatosan bámultak és nem tudtam elbújni, így amikor szóltak, hogy üljek le a nők számára fenntartott helyre, inkább állva maradtam. A Pahar Ganjba visszatérve, ahol mindenféle szereket akartak nekünk eladni, újra a Lord Krishnát választottuk, hogy egyelőre ne kockáztassunk, és kipróbáltam a vega chowmeint, ami kínai jellegű zöldséges tészta, Dana pedig vega sizzlert evett, ami sült zöldségeket tartalmaz sült krumplival, és sistergő állapotban, fémserpenyőben szolgálják fel.

Egyelőre ennyire futotta, az elején alig fényképeztünk, most már Leh-ben vagyunk, hamarosan folytatjuk.

(Az őskavalkád jegyében a nevek, helységnevek írásmódjában keverni fogjuk a magyar kiejtés szerinti és az angol írásmódot, de annyira nem lesz azért zavaró.)

12 megjegyzés:

  1. Nagyon király, hogy megint olvashatunk Benneteket! :) Mintha magamat olvasnám, jöttek elő az érzések az első indiai megérkezésünkkel kapcsolatban... pont így éreztem én is!:D Nagyon várjuk a folytatást!!!

    VálaszTörlés
  2. Köszi nagyon a beszámolót! Várom a folytatást, érezd magad nagyon jól!

    VálaszTörlés
  3. Örülünk,hogy az "amulettek" segítettek Krisztám!Jó visszatérni erre az oldalra,és olvasni a jó tollú "szerzőink" beszámolóját,ami olyan jól folytatódik,mint ahogy 2 éve elkezdődött!Más most írni,mint 2 éve olvasni,és várakozni rájuk-igaz-e Lelkem?puszilunk Titeket

    VálaszTörlés
  4. Vártuk már nagyon a híreket rólatok.Őszintén szólva a képzeletünket azért felülmúló dolgok olvasásakor egy pillanatra sem fordult meg a fejemben,hogy miért nem valami európai országról van szó?Az megnyugtat,hogy nem azzal foglalkoztok,hogy merre van egy orvos.Irigykedünk,csodálkozunk,várjuk az újabb olvasnivalót-közben itt didergünk a hirtelen beköszöntött hidegben.Csók,Apád,Kriszta

    VálaszTörlés
  5. Sziasztok!
    Nagyon örülök én is, hogy újra olvashatom a beszámolót Indiából. Az Ajay Guest House nem jött szóba? Az nekünk nagyon bejött és Dani is meg volt vele elégedve annakidején, úgy tudom.
    Köszi a képeket, Pahar Ganjról főleg, várom nagyon a további bejegyzéseket, érezzétek jól magatokat!

    VálaszTörlés
  6. Szia K!

    Szuper a beszámoló, finoman röpített indiába. Örömmel várom a folytatást, olyan mintha én is utaznék. Köszi!

    VálaszTörlés
  7. Remek volt a kávészünethez. :)

    Várom a folytatást.

    VálaszTörlés
  8. Örömmel olvastam én is a beszámolót, a két évvel ezelőtti hörrenések máig ható élményekként élnek bennem azóta is. Vigyázzatok magatokra, és várjuk a folytatást!
    Gábor

    VálaszTörlés
  9. Az Ajay Guest House-nál nincs jobb a Main Bazaar-on. :) Az a biryani, amit ott ettünk, felejthetetlen!
    Teljesen pontosan leírtad a mi hajnali érkezésünket is. Előjöttek az élmények, és ez nagyon tetszik. :)
    Várom majd Dani bejegyzéseit, videóit is, és k*rvára örülök, hogy ennyire bejött India!

    VálaszTörlés
  10. Sziasztok utazók!

    Remek olvasni a beszámolódat K, két éve hasonlóan remek volt a D&M-es is.
    Mintha egy varázstégelyben pörögnék...

    Üdv: V

    VálaszTörlés
  11. sziasztok, koszi az erdeklodest, orulunk, hogy olvastok minket! az ajay guest houseban 1000 rupiaert lett volna csak szoba, annyiert meg nem akartunk odamenni, ez a prozai oka annak, hogy miert nem ott voltunk. ott kezdtuk egyebkent. mikor ket eve ott voltunk, elfogadhatonak talatuk, de semmikepp sem kiemelkedonek, de ugy tudom, h ott roppant kulonbozo minoseguek a szobak.

    VálaszTörlés
  12. Hello, na megint van végre mit olvasni kedvenc helyeimről. Csak jó sokat és sok képpel! Aztán eccercsak én is felkapom a hátizsákomat...

    VálaszTörlés