2011. október 24., hétfő

A Varangyok otthonában – Varanasi mágikus városa


Sajnos nem kaptunk közvetlen jegyet Amritsarból Varanasiba már egy héttel korábban sem, ezért reggel 7-kor leszálltunk Delhiben a Nizzamuddin állomáson, közös kép a kolkataiakkal, email-csere stb., csomag a megőrzőbe, majd elindultunk Humájun síremlékéhez, ami hasonlóan néz ki, mint a Taj Mahal, de sajnos nincs olyan jó állapotban. Át kellett másznunk egy lezárt kapun, hogy ne kelljen kilométereket kerülnünk, de még így is bő fél óra volt, mire a bejáratához értünk. Sok szót nem vesztegetek rá, hullakészen voltunk, gügyögve körbejártunk, fényképezkedtünk indiai turistákkal, megcsodáltuk a perzsa stílusban épült remekművet, amelyet a XVI. század közepén építettett legidősebb özvegye a második mogul uralkodónak. Maga a sír szinte jelentéktelennek tűnik a köré épített fehér márvány és vörös homokkő variációival megépített impozáns épület és az a köré épített hatalmas és jelenleg szépen rendben tartott park mellett. 










Visszariksáztunk a Nizzamuddinra, onnan a New Delhi Railway Stationra, majd felszálltunk a Varanasiba tartó vonatra. Napközben egy idős orvos volt az útitársunk feleségével és valami szolgaszerűséggel vagy gondozóval, mert elég elesettek voltak már mindketten. A doki allopátiás orvos, sebész, de jártas a homeopátiában, az ayurvédikus orvoslásban és az unamiban is, ami régi görög eredetű módszer, de Indiában a mogulok által nyert térhódítást, gondolom perzsa közvetítéssel valahogy meghonosodott itt is. Érdeklődő is volt és sokat is beszélt, de irgalmatlanul nehezen értettük, amit mond, valami olyan bizarr akcentussal tette ezt. Elmesélte még, hogy szeret idegenföldről jött emberekkel beszélgetni, mert azok legalább nem hazudnak, nem fűződik hozzá érdekük, ellentétben az indiaiakkal, akik folyamatosan ezt teszik. Mikor megkérdeztük, hogy miért, azt felelte, hogy természetesen az anyagi helyzetük miatt. Aztán leszálltak és egy magányosan utazó indiai férfi lett az útitársunk, aki meg akarta velünk osztani a vacsoráját, de csak az édességéből fogadtunk el, én kettő, Kikka pedig egy darabot, ez leheletvékony ezüsttel körbevont kesudiós finomság volt, leginkább a marcipánra emlékeztetett az íze. 2AC osztályon utaztunk, ami azt jelenti, hogy a 'fülkékben', melyeket itt a sleeperrel ellentétben legalább függönnyel el lehet választani a folyosótól, csak két ágy helyezkedik el egymás fölött, így a szeparé két oldalát számítva négy ember alhat együtt. Valami iszonyatosan hideget fúj be a légkondi, úgyhogy többnyire lekapcsoltuk a brutális ventillátort, ami orkanikus erővel kavarta szerteszét a mögüle érkező hideg levegőt. Este tíz felé Lucknow-ban felszállt egy házaspár egy fogyatékos lánnyal, ő lett a negyedik társunk, a szülei a folyosón lévő két 'ágyon' aludtak, ezek a vonat hosszanti irányában fekszenek. Mindent összevetve nem volt jó éjszakánk, nekem épphogy kezd elmúlni az a fájdalom a bokámból, amit az órákon keresztül rááramló hideg levegő okozott. Kikkának szerencséje volt, mert a felső ágyon aludt, és nem azt vette célba a hideg légáramlat.





Hajnali háromnegyed öt. A vonaton szép lassan magához tér mindenki, mi álmosan pakoljuk össze cuccainkat, hogy pár perccel később, a még sötét, de már embertömegtől hullámzó Varanasi Junction-ön elhagyjuk a vonatot, hogy átadjuk magunkat a Varangyok otthonának. A szürkétől a feketééig terjed a színek orgiája, melyet egyedül a mindent még nyomasztóbbá tévő narancsárga fénnyel világító lámpák melegítenek, hogy a földi pokol eme ősi bugyrát láthatóvá tegyék az utazó számára. Földön alvó emberek, csonkolt lábú koldusok, szigorú tekintetű, kíméletlennek tűnő rendőrök, csomagjaikat fejükön cipelő asszonyok, mezítlábas kisgyerekek és éhenkórász kutyák tömegén kell áthatolni, hogy kijussunk a pályaudvar előtti térre, ahol már egymást tépve várják a riksások a fogást. A téren, ha lehet, még több ember, általában a földön ülve, többnyire valaha fehér, mára hamuszürke foszlattá vált rongyokon, mögöttük sorakozik a tuktukhadsereg harci zöld-sárgába öltözve. A biciklisriksások erőtlen próbálkozásai meg sem kottyannak a jóval agresszívebb autósokéhoz képest (az autó Indiában általában a motoros riksát jelenti). Próbálok visszaemlékezni, hogy mit írtak az emailben, amely válaszul érkezett szállásfoglalási kérelmemre a Mishra Guest House-ból, amiben azt ígérték, hogy kiküldenek elénk ingyen egy riksást, aki elvisz minket az óváros labirintusának széléig, hogy aztán begyalogoljunk a sikátorrengetegen át az ősi város mélyére, egyenesen a halottégető ghat fölé. Emlékeim szerint vagy jobbra vagy balra kell fordulnunk, miután kijöttünk az állomásról, és ott lesz valahol az emberünk. Igen reménytelen vállalkozásnak tűnt a közel ezer ember között megtalálni a miénket, miközben másodpercenként kellett levakarnunk magunkról az ajánlkozókat. Csodával határos módon egyszercsak a – Dennis, Dennis? - szólongatást hallottuk meg mögülem, majd miután rákérdeztem, hogy - Daniel? - ő közölte, hogy - Yes, yes, Dennis -, és hogy a Mishrába akar elvezetni. Nagyon megörültünk egymásnak, majd elindultunk egy riksához, megbeszélte a sofőrrel, hogy hová, és már úton is voltunk. A pályaudvart elhagyva kihalt utcákon száguldottunk végig a Ganga felé tartva, csak néhányan lődörögtek az utcán, és persze az elmaradhatatlan kutyanépség. A sikátorokba nem hajthatnak be riksával, a legtöbb helyen el sem férnének, de ahogy ismerem az itteni mentalitást, ott is keresztülpréselnék magukat, ha rajtuk múlna. Mikor elértünk a végső pontig, elhagytuk a járművet, vezetőnk megkérdezte, hogy akkor most fizetünk-e vagy később? Értetlenül néztünk rá, hiszen az emailben egyértelműen leírták, hogy teljesen ingyenesen visznek el minket a szállásunkhoz. Mikor ezt megemlítettem, a fickó kelletlenül kifizette a riksást, majd elindultunk a sötét és szűk utcákon alvó teheneket, ürülékeiket, szeméthalmokat, furcsa állagú nedveket, összetapadva párzó, koszlott, fénylő bőrű kutyákat és egy-egy szembejövőt kerülgetve, de közben mindenhonnan sugárzott az a máshol fel nem lelhető furcsa hangulat, ami annyira jellemző erre a városra és ami miatt valaki vagy nagyon szereti, vagy egyáltalán nem és meg nem bír maradni itt. Vezetőnk közölte, hogy ő már hajnali kettő óta vár minket az állomáson, úgyhogy ugye adunk majd neki valami baksist ezért, mondtam neki, hogy igen, ne aggódjon. Kérte, hogy még a szálló előtt tegyem ezt meg, mert nem szabad, hogy meglássák. Megnyugtattam, hogy rendben van, bár nem örültem neki, de se erőm, se kedvem nem volt vitatkozni. Kikka mögöttem jött, a döbbenettől és az orrfacsaró szagoktól szóhoz sem jutott, csak egyszer szisszent fel, mikor gyanúsan puhába lépett a papucsával, de rendületlenül jött tovább mögöttem, némaságából arra következtettem, hogy igen komoly dolgok zajlanak le a fejében. A szálló előtt adtam egy ötvenest a guide-nak, aki kiröhögött, majd mondta, hogy adjak még, de nem adtam és ennyiben maradtunk, de azért morgolódott. Felvertük az asztalon fekve hortyogó mogorva buflák recepcióst, majd egy nyurga kis fickó felkísért minket a szobánkba, ami persze nem az volt, mint amiben megállapodtunk, mert kifejezetten ablakos szobát kértem kilátással, és bár igaz, hogy ennek is volt ablaka, de leginkább vakablaknak lehetett volna nevezni, legalábbis a fénymennyiséget tekintve, ami beáramlott rajta, és az nem a kinti sötétség miatt volt, hanem mert a folyosóra nézett egy áthatolhatlan, sűrű szövésű drót szúnyoghálón keresztül. Mondták, hogy délben érdeklődjünk másik szoba után, mert most csak ez van aztán kész. A vonaton nem aludtunk jól, ezért fel sem merült, hogy az alváson kívül bármi mást is lehet-e csinálni, és nagy kedvvel, örömmel készülődtünk hozzá, mivel a szoba alapvetően tiszta volt, legalábbis addig, amíg a Kikka össze nem járkálta azzal az adag bélsárral, ami a papucsa talpára kenődött. Ekkor pillanatok alatt összeomlott az a leheletfinom kristályvilág, ami az évezredes mocsokra épült város masszív tömegén éppen kezdett kialakulni bennünk, de erőnk nem lévén, a nagyját feltakarítottuk, a papucsot másnapra hagytuk, majd elájultunk. Dél körül ébredtünk, majd szobát cseréltünk és csodák csodája, Varanasi Varangyainak apró meglepetéssel kedveskedett a Város maga: megkaptuk ugyanazt a szobát, ahol két évvel ezelőtt Matrjóskával töltöttük napjainkat. Kicsit többe került, de én egy percig sem gondolkoztam, egyrészt szeretem magam visszatérő vendégként érezni, másrészt összehasonlíthatatlanul jobb hangulatú szoba volt, mint az előző. Szétpakoltunk és tökéletesen otthon éreztük magunkat, Kikkát egyedül lakótársunk, egy gekkó zavarta, de megnyugtattam, hogy semmi gond, nem lesz tolakodó a hüllő. Felmentünk a tetőre az 'étterembe', ahol lelkesen üdvözölt Surya, aki két éve is a Mishrának dolgozott, csak akkor még guide-ként, most pedig ő vezeti a kis étkezdét. Nagyon intelligens és szimpatikus férfi, rendkívül örült az újbóli találkozásnak, ahogy én is. Nem ismerek rengeteg sok indiait, de ő valahogy másnak tűnik, sokkal európaibb módon kommunikál, és ezt a mindenféle metakommunikatív jelekre, gesztusokra, az érdeklődésére, és a dolgokhoz, emberekhez való hozzáállására is értem. Jó dolog egy rövid, felületes ismeretség után valakivel újra találkozni és kölcsönösen örülni egymásnak, már ezért megérte visszatérni a Mishrába.
Ebéd után megpróbáltunk eljutni a ghatokhoz a Ganga-partra, de hamar visszafordultunk, mert egyszerűen túl sok volt az inger a Kikkának. Amint leértünk a partra, azonnal ránk ugrottak a helyi erők, lélegzetvételnyi szünetet nem hagyva próbáltak hasist eladni, a halottégetőhöz vezetni, onnan kitiltani, jobb helyet mutatni, figyelmeztetni, hogy ne fényképezzünk, a nevünket megtudni, a származásunkat, akarunk-e hajókázni, miért nem, mikor olcsó, este akarunk-e, holnap reggel akarunk-e, ha nem hasis, akkor ópium, ketamin kell-e, meddig maradunk, first time in india?, enjoy-e Varanasi, mikor jöttünk és kismillió hasonló kérdés, folyamatosan bombázva, miközben kérődző tehenek, garatrokkantó harákolások, slattyanó bételköpetek, mantrázó hullaszállítók, vizelő férfiak és gőzölgő szarrakások tömkelegén vertük át magunkat. Öt perc sem telt bele és a Kikka közölte, hogy ebből elég, azonnal menjünk vissza a szobánkba és ő ki sem mozdul addig, amíg itt vagyunk. Persze nem gondolta komolyan, de abban a pillanatban mégis. Visszakísértem és azon tanakodtam, hogyan csalhatnám ki, az nem lehet, hogy elzárkózik ez elől a város elől, legyen akármilyen gusztustalan is.





Az esti pudzsa mentő ötletnek tűnt: minden este szent áldozatot mutatnak be Ganga Anyának a Dasaswamedh Ghatnál – ahol Brahma tíz (das) lovat (aswa) áldozott fel (medh) -, amit előszeretettel néznek meg a turisták hajókról, úgyhogy miután meggyőztem, hogy a folyó iszonytató mocskán és magas csíraszámán kívül semmi veszély és irritáló tényező nem leselkedik ránk, felbéreltünk egy hajóst az egyszerűség és a nagyjából korrekt ár kedvéért a Mishrán keresztül, lementünk a partra, elhajtottuk a ránk akaszkodókat, majd vízre szálltunk.
A Ganga ilyenkor megtelik turstákat szállító kisebb-nagyobb csónakokkal, vannak motorosok kb. húsz emberrel és vannak evezősök max. 5-6-tal. A turisták vegyes képet nyújtanak, legalább a felük indiai, negyedük távol-keleti, a többi pedig fehér. Elmentünk a Dasaswamedh Ghat elé, ahol akkor kezdődött a pudzsa. A szertartásról nem írok, mert egyrészt úgysem értjük teljesen, másrészt meg majd lesz róla videó. A ghat előtt töménytelen mennyiségű vízijármű állt már összekötözve, befúrtuk magunkat közéjük és valamelyikhez hozzákötözött minket a boatman. Hihetetlen furcsa hangulata van az egésznek. Közben gyerekek mászkálnak át a csónakarmadán, ezen az átmenetileg létrejött, minden ízében imbolygó, mesterséges szigeten, hogy nagy kosaraikból az áldozathoz szükséges kis levelekből összetákolt kelyhecskét próbáljanak eladni, benne apró mécsessel, melyeket aztán leúsztatnak a résztvevők a folyón. Gyönyörű látvány, mikor százával imbolyognak a sötét vizen az apró lángocskák. A parton minden lépcső tele volt emberrel, csak néhány tehén és kecske szakította meg az egyenletes sormintát. Az egyik hajóban amerikaiak ültek és kötelességtudóan tapsoltak minden olyan alkalommal, mikor a szertartást végző brahminok valami látványos dolgot produkáltak, pl. tömjént füstöltek körbe a négy égtáj felé. Szinte hallottuk, ahogy a 60 év körüli felvarrt szájú nő odaszól fehér golfnadrágban ülő férjének, hogy – Honey, it's amazing, oh, this performance is so nice! Oooohhh...! - és szája elé kapja a kezét elragadtatásában, miközben hajtövéig felhúzott szemöldökkel, csodálkozóan érdeklődődő tekintettel szemléli a szertartást, időnként rossz pillanatban tapsra lendített kezét óvatosan visszaemelve szája elé. Volt valami borzalmasan kiábrándító is ebben az ugyanakkor csodálatos eseményben amiatt, hogy úgy tűnik, mintha turistalátványosággá silányult volna az egész, holott a hívő hinduk számára egyértelmű, hogy nagyon fontos szertartás, de valahogy veszít a titokzatosságából azáltal, hogy villogó, kamerázó turisták árasztják el, köztük mi magunk is. Miután visszaértünk a Manikarnika Ghathoz, ahol a halottakat égetik és ahol laktunk, adtunk kis baksist a hajósnak, és felmentünk a szállásunkra vacsizni és pihegni. Az éjszakát édeshármasban töltöttük, a gekkó rezzenéstelen tekintettel, éberen őrzött bennünket a szoba falán.





7 megjegyzés:

  1. Azonnal rosszul leszek az örömtől, ahogy olvasom a beszámolótokat. Végig dejavum volt, de most aztán nagyon. Kérem, adjátok át üdvözletünket Sureshnek, akit mi is nagyon megkedveltünk és akit te Suryanak nevezel, de kétségtelen, hogy ő az, senki más nem lehet. Nem tudom, nektek mesélte-e, ő brahmin, a tanulmányait Kolkatában végezte és a családja eléggé nehezményezi, hogy brahminhoz egyáltalán nem méltó munkát végez, de ő ezt nagyon szereti és ezért végzi.
    Örülök, hogy megkaptátok a régi szobátokat, amit ti ajánlottatok nekünk és sikerült is megszereznünk 2 évvel ezelőtt. :))
    Jaj, mennyi emlék, hogy együtt tudok Kikkával érezni, Varanasi félelmetes, mégis vonzó és ha mégegyszer visszamennék Indiába, Varanasit akkor sem hagynám ki.

    VálaszTörlés
  2. varanasi az egyik legjobb hely, én is mindjárt rosszul leszek. kikka, élvezd!! ott a szar is jobb mint a hatodik kerületben és ne felejts kiteregetni az erkélyre

    VálaszTörlés
  3. ... hogy a majmoknak is legyen egy jó napjuk? :)

    VálaszTörlés
  4. Úristen, de jó nektek! Imádom Varanasit az összes mocskával együtt. A puját meg különösen még akkor is, ha van egy parasztvakításos mellékszála. Ha ott vagytok a tömegben a parton, akkor ez azért nem érződik.

    VálaszTörlés
  5. igen, Suresh ugyano, de a baratainak csak Surya, nekem legalabbis ezt mondta. a Suresh-re mar nem is emlekeztem. viszont azt nem tudtam, hogy brahmin, ez nagyon erdekes. remek ficko szerintem is.

    a majmokat most megusztuk, nem probald csobe huzni a kikkat :)))

    VálaszTörlés
  6. koszi a biztatast, azert edzodom rendesen, s joval jobban elvezem, mint amennyire nem, csak idonkent a szelsosegek kozott ingadozom egy-egy pillanatra, aztan hamar elmossa egy felejthetetlenul pozitiv elmeny :)

    VálaszTörlés
  7. Ezt meg tudom érteni. A helyszínen én is szoktam rendesen mondani a magamét, utólag persze megszépülnek az élmények.

    VálaszTörlés