2009. október 1., csütörtök

Felfele Leh fele



Miután Manalit töviről hegyire bejártuk es többfele digitalis formatumban is elraktároztuk az e célra magunkkal hozott eszközeinken, 


 




 

elerkezett az este, ami a sotetsegen es lehulesen kívül egy fontos döntesszituaciot is hozzott:  vagy lefekszunk aludni es kipihenten ulunk be a buszba, hogy lehetoleg minel  fittebben tudjunk a több, mint 18 oras út kihivasaival megkuzdeni, vagy elfogadjuk házigazdánk ajánlatát, es elmegyünk vele egy izraeli étterembe kajálni.  Persze az utóbbit valasztottuk, mert meg akartunk bizonyosodni, hogy a zsidók  valóban dollart zabalnak e.  Ez vegul nem derült ki, csak az, hogy nekünk nem azt adtak.  De amit adtak, az sem volt rossz, kulonosen gyömberesmezescitromos tea jött be. 


aztan visszamentunk a szallasra, hogy osszepakoljunk, de ehelyett inkabb megittunk a teton meg egy sort, hogy ne kelljen se cipelni, se otthagyni. Vegül is akkor ez mar nem a pakolas helyett volt, mint irtam, hanem a pakolás legjobb része. Mire elkeszultunk a kevesbe kellemes, de annal hasznosabb dolgokkal is mar csak egy óránk maradt az indulásig, azt alomlatassal toltottük.
Aztán beszálltunk a buszba, persze nem arra a helyre, amit előzetesen megbeszeltunk velük, de szerencsére nem is sokkal rosszabbra es útra keltünk. A busz állítólag 3 eves volt, de en legalabb 5szor ennyire tippeltem volna első es hatszor ennyire második pillantás után. Ami eztuan kovetkezett , azt nem könnyű leírni, mert állapotunkból kifolyolag akarmi is történik az alvason kivul ( azt gondolom mondanom sem kell, hogy abban a járgányban minosegi alvasrol szo sem lehetett), az csak is szenvedes lehetett, masfelol viszont a korenk táruló latvany (meg sotetben is) lenyugöző volt az  egesz út folyaman.    




Ha meg nem említettem volna, a Manalibol Lehbe a Himalajan keresztül vezet az út. ( 3-4, neha 5 ezer meteres magassagon) Azért mondom, hogy út, mert olyan szót nem ismerek, ami kifejezne, hogy mi is az valójában. Mindenesetre biztosan nem út, egyes helyeken meg az ukrán es román fogalmak szerint sem, máshol , viszont meg a magyar elvárásoknak is megfelelő minőségű aszfalton robogtunk.  Ez az út majdnem vegig egy szinte fuggoleges kő, szikla vagy egyeb kepződmény es egy ugyanolyan meredeksegu es allagú szakadek kozott helyezkedik el. Egyetlen kivetelt az a szakasz kepez, ami egy fennsikszerű sivatagot szelt at.  Erdekes modon hamar meg lehetett szokni azt a halalfelelemhez hasonlo erzest, melyet a hely es a sofőr vezetesi stilusa okozott. Egyebkent a sofor tudasat es kitartasat (azaz, hogy a majdnem 19 órás utat egyben lenyomta, a legembertelenebb körulmények között és persze mindig a maximumot kihuzatva a jarganybol) batran megdicserhetjuk, barmely ralliversenyzot kenterbe verne, ha lenne ra modja.
 Amint a szavakat keresem, melyek a Himalaya szepsegeit volnanak hivatva erzekeltetni, ugy erzem magam, mint valami szerencsetlen analfabeta, akinek akademiai szintu ertekezast kene irnia, barmirol.  Ezert inkabb beszeljenek helyettem a kepek:


 




 

 Utkozben, szerencsere, szamos alkalommal megalltunk pihenni. Sajnos en mindig ugy ereztem, hogy a legrosszabb pillanatban, mert epp most tudtam volna elaludni. Ilyenkor majdnem mindig volt valami jurtakocsma, persze alkohol nelkul, ahol kedvunkre valogathattunk a szegenyes valasztekbol.   Daniel csájt, en fekete teat, ő ketto, en egy zacskos levest.  Persze egy masik megalloban meg maskeppen tortent, de nem latom ertelmet leirni.  Annak viszont igen, hogy minden alkalommal egymashoz hasonlo, kedves es erdekes embererekbe akadtunk. Most pedig pihenes keppen tekintsetek meg ismet nehany fenykepet!



 

 



A buszban rajtunk kivul nehany indiai, egy mexikoi es ket nemet utazott.  Kozuluk Alejandro es Patric jo arcnak tuntek. Ma delutan 13 orakor talalkozni is fogunk veluk. Ha lesz ertelme, majd errol is beszamolunk. Az embereken kivul volt meg ket dolog, ami megnehezitette az amugy sem konnyu utat. az egyik merhetetlen hideg volt, ami puloverek es takarok ellenere is veloig hatolt. Szerencsere reggel fele kezdett elviselhetove valni a homerseklet, igy megusztuk nehany oras fagyoskodassal. Masik kellemetlen utitarsunk a por volt, aminek mennyiseget nemzetkozi mertekegyseg hijan szinten merhetetlennek kell neveznem. Vele nem volt olyan szerencsenk, mint a hiddeggel, mert vegig kisert minket, sőt, meg most is velunk van a szallason.
Ahogy mentunk a hegyen egyre feljebb, egyszerre csak eszrevettuk, hogy valami nem stimmel: enyhe szedelges, oxigenhiany es egyre erosodo,  mulni nem akaro fejfajas lett urra rajtunk. Mivel semmifele gyogyszer nem hozott enyhulest panaszainkra, kenytelenek voltunk az út hatralevo nagyreszet vegig kinlodni.  Hol jobban(magasban), hol kevesebe (kevesbe magasan) . A kinlodasnak mara vege lett de a tunetek meg nem multak el maradektalanul. Erdekes erzes a hegyek kozott jo mely levegot venne is azzal szembesulni, hogy nem veszel semmit, ures marad a tudod.
Aztan vegre megerkeztunk Lehbe, kiszalltunk, kezdodott a kavarodas, ki melyik szallasodanak hiszi el, amit mond, hogyan menjunk oda, mennyiert, stb. A helyzetet bonyolitotta, hogy mar nem csak ketten, hanem 5en voltunk, mert azt terveztunk, hogy a nemet meg a mexikoi gyerekkel egyutt keresunk szallast. Persze nem jott ossze, mert amikor a hotelhez ertunk, kiderult, hogy csak ket ures szaba van otunk szamara. azert ot, mert akaratunk ellenere velunk jott a masik nemet, aki oreg es fajanko.  Tehat elbucsuztunk toluk, megbeszeltuk, hogy ma talalkozunk es nyugovora tertunk, mivel nem volt aramunk, hogy barmi mast csinaljunk. Azota uj nap virradt de, hogy ez mit rejteget szamunkra meg mi sem tudjuk, de amint megtudjuk, tudatjuk.  



3 megjegyzés:

  1. Jó ég, de izgalmas!!
    Nem kell mondanom, mennyire várom az újabb bejegyzést és képeket!

    Mit kell szenvedni azért, hogy ennyi gyönyörűséget lásson az emberfia!

    VálaszTörlés
  2. Mit érzékeltek az országot sújtó árvízből, állítólag több 100 áldozat van már, gondolom a himalaján nincs ilyen gond többet írhatnátok a kulináris élményekről is

    VálaszTörlés
  3. gyerünk varangyok a könnyüdrogokról és a prostzitucióról is irhatnátok. meg a country zenéről

    VálaszTörlés