2009. október 4., vasárnap

Első leheletek Lehben


Szerencsére reggelre elmúlt az az iszonytató fejfájás, amit a magasság okozott , és egész frissen ébredtünk a kábé 34 órás szinte folyamatos ébrenlét után. A frissesség csak fokozódott a melegvíz jelenlétének hiánya miatt zuhanyzás közben, és egészen addig tartott, míg el nem kezdtünk a szállásunkról elvánszorogni Leh „központjába”, egy normál körülmények között szinte észrevehetetlen emelkedőn, ám itt kicsit több mint 3500 méter magasan, ez érzékelhetően nehezebb  feladat volt. Ekkor már több mint 16 órája nem ittunk egy kortyot sem, mert ahogy Józsi  leírta, a kisbuszból kiszállván azonnal lerohantak minket a szállásadók, majd később a szállásunkon mire felfogtuk, hogy nincs vizünk, már jártányi erőnk sem maradt, nemhogy még elvánszorogjunk vhová vízért. Úgyhogy eldőltünk, de mégsem tudtunk elaludni rögtön talán a magasság, talán a fejfájás, talán az iszonytatóan száraz levegő miatt, de végül azért sikerült. Szóval egész frissek voltunk másnap, egészen addig, míg gyalogolni nem kellett, amit cirka 200 méterig bírtunk, aztán beültünk a Gesmo nevű helyre enni vmit, mert rájöttünk, hogy már rég nem ettünk semmit. Ettől kaptunk annyi enerdzsit, hogy továbbvonszoljuk magunkat és kicsit körülnézzünk Lehben. 

 
  

A város majdnem minden oldalról  5-6000 m magas hegyekkel van körülvéve, gyakorlatilag két úton lehet megközelíteni, az egyik ahonnan mi jöttünk, Manali felől, a másik pedig Srinagar felől érkezik Kasmírból. Itt elég jól keveredik a tibeti, a kasmíri és az indiai hatás, simán elmászik egy szent tehén egy buddhista gompa mellett, miközben muszlim kereskedők kínálgatják portékáikat kis üzletükből. Az egyikbe többedszeri invitálás után betértünk körülnézni, főként kasmíri sálakat árult, hihetetlenül finom szövetből, gazdag díszítéssel . Az eladó egy mezítlábas rongyos figura volt, jól beszélt angolul, az asztalán pedig Murakami Haruki legújabb regénye hevert, valami egész bizarr kontrasztot alkotva a csupasz beton,  a rocskos pocsolyával telített aljzat, és a falakat díszítő paki és kashmiri szőttesek egyvelegével. Végül nem vettünk semmit, bár eleve eszünk ágában sem volt, és ezt ő is nagyon jól tudta, de azért kellemesen elbeszélgettünk.


Találkoztunk mexikói és német haverjainkkal, megbeszéltük, hogy este együtt vacsorázunk és átrágjuk hogyan tovább, aztán kicsit még kószáltunk, megtekintettük ahogy egy tehén jóízűen elfogyaszt egy napilapot miközben bocikája hatalmas szemekkel bámul ránk, majd az utca szélén csordogáló szennyedző erecskében ruhákat mosó férfiakat láttunk, közben pedig letöröltem a szart a lábamról amiben majdnem hanyatt estem. Aztán elkanyarodtunk a szállásunkra, mert a másfél óra kimerített annyira, hogy képtelenek legyünk bármi mást csinálni a fetrengésen kívül. A palotába, ami egy sziklára épült és a még magasabban álló kolostorba nem bírtunk volna még jóízűen felkapaszkodni, úgyhogy ez holnapra marad. Este elmentünk kajálni a Leh View nevű helyre, ahová fel kellett mászni két emeletet (elég megterhelő volt), de ott teljesen nyugodtan tudtunk finomat kajálni olcsón. Én spenótos paradicsomlevest ettem 40-ért, közben citromos gyömbéres teát szürcsölgettem 20-ért, majd zöldséges thukpát ettem, ami egy tibeti specialitás, leves sok-sok hosszú és elég vastag tésztával és zöldségekkel, jó sűrű volt kb 55 rúpiáért. Mártis momót evett, szintén tibeti cucc, töltött tésztácskák, kb mint a tortellini, csak annál jóval nagyobb. Lehet mindenfélével töltetni, ő szintén a zöldségeket választotta. Húst egyébként még nem ettünk egyáltalán, sok helyen nem is lehet kapni, de pont itt észak-indiában azért előfordul. Jó kaják vannak, nagy a választék, ha valaki szereti az indiai konyhát  -  ami tulajdonképpen nem is létezik, mert indiai konyhák vannak inkább, annyira különböznek egymástól a különböző régiók gasztronómiai szokásai -, akkor jókat lehet enni. Azért nem árt óvatosnak lenni, én Manaliban belefutottam egy  kajába,  panírból (olajban kisütött natúr házisajt) és a hozzá tartozó szószból állt, ami kicsit a lecsóra emlékeztetett, de paprikaként csak méregerős zöld csilit találtam benne, ebbe voltak belefőzve a panírkockácskák, és nagyon finom volt, de kellően megfizettem az árát később. Másnap mindketten csak pizzát ettünk, Mártisnak már előbb meggyűlt a baja valami más kajával. 



Visszatérve a mai vacsorára, jót dumáltunk két útitársunkkal, szerencsére az idősebbik német lekopott, mert elég nagy taplódék egy figura volt. A mexikói is kábé két hónapot utazgat, mint mi, miután elhagyta drogos barátnőjét, a német srác pedig egy évig akar mászkálni, attól függően meddig tart a pénze, amit az eladott lakásáért kapott. A szüleinek még nem mondta meg, h lelécelt otthonról. Az elkövetkező napokat biztos együtt töltjük, mert eléggé egy húron pendülünk, úgy tűnik. Van egy pár tervünk itt a környéken, majd jelentkezünk, bár a net elég megbízhatatlan és csontlágyítóan lassú, de ha lesz elég idegünk akkor még megpróbálunk mindenképpen innen jelentkezni, mert ami ezután következik az még nagyon bizonytalan, nagyon sok utazással és bizonytalansággal jár majd, de erről majd a maga idején. Pá!


Ez man a masodik lehelet. Amint az ekezetek hianyabol lathatjatok, ez mar en vagyok, szemelyesen. Ma meg nem sok mindent csinaltunk a reggelizesen es sorozesen kivul, s ezutan sem fogunk, esetleg annyit, hogy elmegyunk az internethez es feltoltjuk, amit kell. A tegnapi nap kevesbe volt egyhangu es meg kevesbe pihenteto, ugyanis megmasztunk egy hegyet, melynek tetejen osregi buddhista kolostor van, kisse lejjebb meg egy palace, ami a maga koraban talan erdekes lehetett, mint a letezo legmagasabban levo epitmeny, de most 2009ben en nem ajultam el tole. Danika annal inkabb( o ugyanis minden aprosagon orakon keresztul el tud tokolni). Mielott megmasztuk volna a hegyet, utba ejtettunk egy masik gompat is. Gompanak a tibeti stilusu buddhista templomokat nevezzuk. Itt kevesbe volt sotet, igy vaku nelkul kicsit jobb kepek keszultek, mint a masikban.

 
  

Szoval negyesben tettuk meg az utat felfele, mondanom sem kell, hogy mi lettunk az utolsok. 

 

Aztan hosszu pihenteto liheges utan elovettuk a fenykepezogepet es szazszamra keszitettunk kepeket az imazaszlokrol, melyekkel nem eloszor talalkoztun, de eloszor kattantunk rajuk:

 
 
 
 

Miutan a jobol is megartott a sok, felvanszorogtunk a gompahoz, ahol 20 rupia elleneben, cipo nelkul bemehettunk korbenezni. Kormos falak, sotetseg, alig felismerheto festmenyek es mindenfele szobrok, targyak tarultak elenk. Az ott gubbaszto buddhista elmondta egyket dologrol, hogy micsoda, de mar ki emlekszik ra… Azert jo volt. 

 
 

Utana kovetkezett a palace, ahol mar 100 rupiat kellett fizetni, pedig ha elhittek volna, hogy indiaiak vagyunk, megusszuk 20szal. a valtozatossag kedveert itt is volt egy kis templom, meg sotetebb, mint a masik, de erdekesebb is valamivel, sajnos mar nem tudom, mivel. Ezenkivul szamtalan sotet es ures szoba volt, ami csak Daninkat es Alejandrot kottotte le. En addig Patric es egy kobor kutya tarsasagaban vartam rajuk. Aztan megjottek es lementunk a hegyrol kajalni. Jo sokat kellett ra varni, kozben talalkoztunk egy norveg csakoval, aki motorral jott Stavangerbol idaig. Jo keszen van, ezert felajanlottuk neki, hogy csatlakozzon hozzank masnap reggelezni. Meg is tette. Azota nem tortent semmi emlitesre melto, ezert bucsuzom. Ezt most kisse osszacsptam, de masra nem vagyok kepes.

 
 

Én pedig még annyit hozzáfűznék, hogy folyamatosan vagy ömlik a vér az orrunkból, vagy apró kőzettel összeszikkadva alvadtan potyog ki belőle.

5 megjegyzés:

  1. Ez az utolsó hozzáfűzés nem nyugtat meg különösebben!Nem lehettek ottan Lehben túl jó bőrben!

    VálaszTörlés
  2. Varázslatos lehet odafönt. És a magasságból és környezetből (?) esetleg adódó spiritualitás nem érezhető? Vagy ez közhely és képzelgés? Ha lehet kérni, én ilyesmiről is szívesen hallanék mint tengerszintközeli rezidens.

    Mártiká, inkább arra pazarold az energiáid, hogy mire emlékszel, arról szívesebben olvasnék.

    És ne titokzatoskodjatok, milyen bizonytalanságokról van szó?!?? Hm?

    (És: apró részletekkel eltökölni órákig - ebben nagyon partner lennék, tudjátok.. :) )

    cupp.

    VálaszTörlés
  3. semmi baj a verrel, csak itt olyan szaraz a levego es poros, hogy azt sokszor alig lehet elviselni. ahol vagyunk, ladakh, tulajdonkeppen egy sivatag, csak hegyek kozott van 3500 m magasan. leh korul van egy par fa, de amugy itt nincsenek novenyek, csak apro szaraz korok zuzmok. ugyhogy nincs para

    VálaszTörlés
  4. a bizonytalansagok csak abbol adodnak, hogy ossz ket ut vezet ki ladakhbol, az egyik vissza manali fele, a masik pedig kashmirba, srinagarba, de ezeket az utakat mind lezarjak ha jon a rossz ido, es akkor ezt a helyet csak legi uton lehet elhagyni, azt viszont nem szeretnenk, mert dragabb es unalmasabb, mint a masik ket lehetoseg. srinagar a bizonytalan tenyezo, mert onnan meg tovabb kell allnunk jammuba, h aztan eljussunk amritsarba, de jammu kornyeke idonkent erzekeny regio, leven par km a pakisztani hatar, es idonkent morognak egymasra. de most nincs para arra

    VálaszTörlés