2009. december 19., szombat

Végjáték, avagy halálhörgés

Utolsó utunkra indultunk tehát, Delhi felé. Vegyes érzések kavarogtak bennünk, egyfelől még csak most kezdtünk belejönni igazán ebbe a kóválygós életformába, másfelől meg sokminden, de főleg sokmindenki hiányzott már itthonról. Sokat beszélgettünk a Mártissal arról, hogy milyen jó lesz majd az igazi pesti kocsmákban üldögélni normális sörök és barátok társaságában, milyen jó lesz újra látni azokat, akik már igazán hiányoztak nekünk, de bennem már akkor kialakult egy szorongató érzés, hogy itt kell hagyni ezt a másik világot, ahol szinte semmi sem vonatkozott ránk az otthoni szokásainkból, az otthoni elvárásoktól, és ahol olyan szabadnak érezhettem magam, mint még talán soha.  (Persze az igazi szabadság belül van, meg blabla, de akkor is.)  A vonatunk este fél tízkor indult és másnap este fél hét körül ért Delhibe. Az út nagy része számomra abból állt, hogy megpróbáltam leküzdeni ama meggyőződésemet, hogy a velünk szemben ülő két fekete-afrikai terrorista fel akarja robbantani a vonatunkat. Erre rendkívül furcsa, feszült viselkedésük, folyamatos mormogó imádkozásaik, és az állandó smsezgetés és telefonálgatás, valamint a nagy meleg ellenére folyamatos kabátban levés adott okot nekem, és az a megjegyzésük, amit a kalauznak tettek, mikor az mondta nekik, hogy mivel egy helyjegyük van kettőjüknek, nem fognak tudni kényelmes aludni a helyükön, amire azt felelték, hogy nem is szándékoznak aludni és gyanúsan összemosolyogtak. Na meg előzményként az, hogy fél India keresi azt a Rana nevű pakisztáni-kanadait és amerikai társát, akiket a tavalyi mumbai merénylet előkészítésével gyanúsítanak. Mumbaira eleve rányomta a bélyeget az, hogy tavaly majdnem 200 ember halt meg a robbantások miatt, így valamiért állandóan ez motoszkált a fejemben. Aztán később beszélgettünk velük és kiderült, hogy dél-afrikai ruhakereskedők, akik azért mennek Delhibe, hogy új kapcsolatokat építsenek ki. Persze, lehet, hogy csak hazudtak…. Mindenestre a vonat nem robbant fel és szerencsésen leszálltunk Delhiben mintegy 20 óra nyomorgás után. Egyből elhúztunk a szállodába, ahol nagyerzsiékkel volt találkozónk. A szálloda ugyan tele volt, de pont vele szemben találtunk egy olcsóbbat és jobbat, gyorsan lecuccoltunk és mentünk kajálni és sörözni Erzsiékkel. A sört kissé nehezen szereztük meg, de végül beszerezték a boltból és felszolgálták nekünk palackonként egy-egy teáskannában, így kell leplezniük, nincs rá engedélyük ugyanis. Éjjel még elriksáztunk Delhi legnagyobb szikh templomába, ahol éppen tejjel mosták fel a Guru Grant Szahib pihenőhelyét. Nagyon kedvesek voltak a szikhek (mindig nagyon kedvesek, zord kinézetük ellenére), majd helyet foglaltunk az ingyenkonyhájukban és finom dált ettünk csapátival. Hangulatos volt mindezt éjjel kettő körül véghezvinni. Másnap még elrohantunk, hogy megnézzük a Jama Masjidot, India legnagyobb mecsetét, ahol egyszerre akár 25.000-en tudnak imádkozni, de nem voltak hajlandóak beengedni minket kamerával és fényképezővel, csak ha fizetünk fejenként 200 rúpiát. Ezt nem akartuk, és hiába ígértük, hogy nem fogjuk használni, el is raktuk őket, hajthatatlanok voltak. Szitkozódva távoztunk, mert már másodszor nem jutottunk be a mecsetbe, sebaj, majd legközelebb. 






Ezután elmentünk a fűszerpiacra, ahol vettünk negyed kiló afgán mazsolát és kaptunk ajándékba egy marék mandulát - ez volt egész napi táplálékunk, mert egész egyszerűen elfelejtettünk többet enni. A fűszerpiac inkább emlékeztet valami fűszernagykerre, hatalmas zsákokban áll a csilipaprikától kezdve a szerecsendión át a rózsaszirmokig minden fene, nagyon hangulatos, de nem hagyományos piacformát kell elképzelni, hanem sikátorok labirintusát, ahol mindenki csak ezzel foglalkozik. Tulajdonképpen egy fűszernegyed ez. 



 

 

Ezután igyekeztünk elszórni az összes pénzünket elsősorban ajándékokra, majd este 7-re visszaérve a szállodába volt még kb negyed óránk úgy összepakolni, hogy ne hajítsák le a poggyászunkat a repülőről, ha nem tudjuk kifizetni a túlsúly díját. Erzsiékkel beültünk sörözgetni a teáskannákból és vártuk a taxit, ami 160 rúpiáért kivitt minket a repülőtérre.
Kettős érzés volt bennem: nagyon szerettem volna még maradni, de nagyon vártam azt is, hogy találkozzak egy csomó emberrel. Az utolsó tizenkettő rúpiámtól még Delhiben megszabadított egy szikh varázsló, aki elmondta nekem, hogyha majd legközelebb jövök (mert fogok), akkor próbáljak meg kicsit több tiszteletet (értsd rúpiát) mutatni a hozzá hasonló látó emberek felé, mert ez így nem lesz jó. Különben is meditáljak többek, mert olyan az elmém, mint egy pillangó, összevissza repdes és nem tud nyugodtan fókuszálni. Ebben igaza van és remélem abban is, hogy még tényleg visszajutok Indiába. Sokkal több időt kéne ott tölteni ahhoz, hogy legalább valamit megérthessünk abból a rengeteg ellentmondásból, ami jellemzi ezt az országot. Nem hiszem, hogy ez európaiként valaha is komolyan vehetően elképzelhető lenne, de próbálkozni azért lehetne.
Hazaérkezésünk után egyből beteg lettem, így meghiúsult az a vágyam, hogy majd egyből mindenkivel találkozom és rohangászok összevissza, helyette lázasan a Szent László kórházban üldögélve vártam, hogy kizárják a maláriát, valamint a tüdőgyulladást, ami szerencsére meg is történt, így azóta itthon fetrengek lázasan, megtömve valamelyik influenzavírussal, és innen hörgöm ide utolsó szavaimat.



14 megjegyzés:

  1. Ez az utolsó kép a hangulatodat próbálja érzékeltetni? :)
    Feltétlenül kérek jelzést, ha újra indultok Indiába. Addig is jobbulást kívánok!

    VálaszTörlés
  2. De kár, hogy vége!!!!
    Nagyon nagy élmény volt "veletek" utazni!!!!!

    Mielőbbi gyógyulást kívánok!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon élvezetes volt a beszámolótok, sokszor éreztem úgy, mintha én is ott lettem volna.( Bárcsak lehettem volna!!)Nagyon sajnálom, hogy vége.Köszönöm.
    Gyógyulj meg minél hamarabb.Addig is kellemes ünnepeket kívánok mindkettőtöknek.

    VálaszTörlés
  4. Hiányozni fogtok! Már a mindennapok részévé vált a kattintás a blogra,csalódás ha nem jött napokig új, és öröm , amikor kezdetét vehette a belemerülés egy szokatlan,számunkra ismeretlen,mégis a leírásotok által egyre ismerősebbé váló világba!Nagyon jól éreztem magam Veletek ezen az úton,köszi,hogy Veletek lehettem!Azért annak még jobban örülök,hogy épségben hazaértetek!!

    VálaszTörlés
  5. Remelem, kiheverted a nyavalyat. En is sajnalom, hogy vege az utatoknak, merthogy a mienknek is vege, es mi a francot fogok olvasni, ha mar irni se irok, ugye. Ez kesz. Na, keszulok a kovetkezo utra.

    VálaszTörlés
  6. Telleg, nem kene tartani egy talalkozofelet amolyan indiatopicosat?

    VálaszTörlés
  7. jaj, tényleg. legyen mindenképpen. mikor? erzsi te mikor tudsz feljönni a székesfővárosba? (vagyis ti, zsuzsával)

    VálaszTörlés
  8. Hello, a Zsuzsa nem nagyon pestreutazós, de majd megkérdezem, hogy mit szólna a dologhoz. Én elég gyakran vagyok Bpe-en, általában pénteki napokon, néha hétvégén is. Most éppen nem tudom, mikor, mert kicsit el vagyok havazva határidős melókkal, de amint megtudom, megírom.

    VálaszTörlés
  9. Igen, helyben vagyunk.
    E-nek vizsgaidőszaka van, megkérdezem, hogy meddig, jelentkezek majd.

    VálaszTörlés
  10. Jan. 22-én megyek legközelebb Pestre, tehát nekem jó a 22. vagy a 23. ha ott maradok (mondjuk a 22 jobb lenne).

    VálaszTörlés
  11. Erzsi, nekünk sajnos csak 28-a után lenne jó.

    VálaszTörlés
  12. 22-e után fogom tudni, hogy februárban mikor megyek (6-án tutti, hogy nem annyit már most tudok).

    VálaszTörlés