Rishikesh

Vegre van ujra egy kis idonk irogatni. A Beatlesnek nyomat sem leltuk Risikesben, nem is kerestuk, nem is hianyzott. Talaltunk viszont egy kellemes kis szallodat, jo helyen, 200ert, s meg erkely is volt, most eloszor, de nem nagyon hasznaltuk. A szobat mar annal inkabb. 5 ejszakat toltottunk itt, de csak 1-1 alkalommal sikerult del elott kidugni az orrunkat utcara. Meltatast erdemel tovabba a hotel alatt levo kavezo, ami barhol a vilagon megallna a helyet, ha nem hemzsegnenek benne a legyek, s nem lenne vele szemben egy dzsipparkolo, ahol megallas nelkul jonnek-mennek, pofognek es dudalnak az ezereves csotroganyok. Egyebkent a kavet szepen szerviroztak, jo dragan adtak es hig volt, mint a fene, de meg igy is a legjobb, azok kozul, amikhez eddig volt szerencsenk.
Risikes a Gangesz ket oldalan helyezkedik el, egyik oldalrol a masikra valami drotbol keszult fuggohidon lehet atjutni, de nem konnyu, mert olyan mennyisegu ember es motor jon szembe mindig, hogy meg sem lehet szamlalni. Talan ha nem csak 2db híd lenne, akkor jobban elfertunk volna. A varost minden oldalrol erdos hegyek veszik korul, ahol jol el tudnak bujni a jogaguruk ashramjaikban.

Tul sokmindenre egyebkent nem alkalmas a hely, lustalkodasra viszont kivalo. Azert egy kicsit korulneztunk, mi van a folyo menten fel, ill. lefele, de semmi extra. Felfele van allitolag egy vizeses, amihez kozel jutottunk ugyan, de nem neztuk meg, mert fontosabbnak tartottam, hogy visszamenjunk a hotel wcjebe. A folyon lefele meneve talakoztunk egy kutyaval, szerencsetlen para eppen az utolsokat rangta kintol eltorzult pofaval, de rajtunk kivul senki nem vetett ra egyetlen szanakozo pillantast sem. Tovabbmenven azon kaptuk magunkat, hogy valami hindu templom kertjeben vagyunk, ezert lekaptuk a cipoinket, mint korulottunk mindenki es kivancsian vartuk, hogy mirefol gyult ossze ott annyi ember. Hamarosan kiderult, hogy valamilyen aldozatbemutatas vegett, amit zenelvel,enekszoval es tuzbedobalassal kisertek. Ugy tunt, hogy majd aztan valami mecseseket is fognak usztatni a folyoban, de arrol is lemaradtunk. Visszafele a Danit elkapta valami ember, aki nehany rupia elleneben varazsszavakat mondatott vele, rakotott a csuklojara valami madzagot, kezebe nyomott egy hervado viragot s meg nehany ragacsos cukorkat ( ezeket nehany sarokkal odebb egy aszotttogyu tehenborju joizuen elfogyasztotta). (ezután olyan rosszul lettem valamitől, hogy rá kellett döbbennem, hogy egy gonosz hindu feketemágus szívta el a gandzsája helyett az energiámat. Kb 2 órán kereresztül alig vonszoltam magam, nagyon szar volt. P.Bodhi) Aztan vacsoraztunk, s mivel tiz orakor mar mindenhonnan kidobtak minket zarora miatt, kenytelenek voltunk a szobankba visszavonulni es hajnalig jatszani, mint mindig, kiveve, amikor nem.
Kivetelt azon estek kepeztek, amikor Danika a szamitogepet probalta szerelgetni.Eddig sikertelenul, de azt mondja, hogy mar jo uton van a megoldas fele. A szamitogep azert szorul apolasra, mert a videovago program valami rossz kod miatt befuccsolt… Azt hittem, tudom, mi a baj, de kiderult, hogy en sem ertem egeszen, ugyhogy hagyjuk, terjunk a lenyegre.
A lenyeget Divalinak nevezik errefele, mostanaban. Ez a hinduk egyik legnagyobb unnepe. Nem derult ki, hogy miert, mint ahogyan az sem, hogy mit es hogyan unnepelnek, csak annyi, hogy este het korul elkezdodik a tuzijatek es hajnalig tart. A tuzijatekot ne az otthonihoz hasonloan kepzeljuk, itt ugyanis ugy zajlik, hogy boldog, boldogtalan vesz maganak egy csomo petardat es tekintet nelkul a korulotte tolongo tomegre(bizonyos esetekben tekintettel vannak, de ugy, hogy direkt kozejuk szorjak ) dobaljak, amerre latnak. Ha sikerul egy biztonsagos, mindenkitol tavol levo helyet talani, akkor rendkivul erdekes feny es hangjelensegeknek lehetunk tanui anelkul, hogy epsegunket kockara tennnenk.

 

Miutan megtalaltuk a petardaarust es jol bevasaroltunk(kb 150ert), talaltunk is egy ilyen helyet a folyo partjan, ahol csak az aldozatot bemutato hinduk zavartak szorakozasunkat, de ok sem nagyon, mert hamar vegeztek dolgukkal es odebb alltak, hogy felhotlenul hodolhassunk a piromanianknak. Volt egyket raketank es kicsit tobb petardank, ami kulonosebb fenyjelenseg nelkul , am annal nagyobb hanggal durran. Az elso raketa sajnos nem tudott felrepulni, mert tul melyen szurtam a foldbe, igy fenycsikot sem huzott csak egett. Danika valamilyen oknal fogva elfelejtett odebb menni miutan meggyujtotta, igy volt szerencseje kozvetlen kozelrol tapasztalnia, milyen az, amikor felrobban.

 

Az en kedvencem a sumo nevu durranos petarda volt, mert annal meg nem is kellett hulyenek lenni (mint az elozo esetben), hogy az ongyujto villanasaval egy idoben robbanjon, amikor a leheto legkozelebb vagyok hozza. Aztan egy idore el is ment a kedvunk a petardaktol, nyilvan a hideg szel es az altala szemunkbe kerult homok miatt. Inkabb elmentunk enni egy nutellaskokuszos palacsintat abban a remenyben, hatha kapunk egy sort is melle. Nem kaptunk. Mindenki azt mondta, hogy 15kmre lehet legkozelebb sort kapni. Annyira meg nem akartuk. A melletunk levo boltos ficko felajanlotta, hogy szerez nekunk, de az tobbe kerult volna, mint egy napi szallasunk. Ennyire sem akartuk, igy azota sem ittunk. Lassan eljott ismet a 22 ora, amikor bezar minden, igy mehettunk vissza szobnakba, de elotte meg ellotuk a maradek raketankat. A szobaba erve mar csak petarda maradt, amibol egyet kulon, kettot pedig osszekotve hajitottunk le az erkelyrol. Mivel gyorsan fogytak, azt talaltuk ki, hogy inkabb jatszunk valamit es a gyoztes eldobhat egy petardat. Termeszetesen en nyertem mindkettot. Az egyik repult le az erkelyrol, a masikkal tettunk egy kiserletet, hogy mikent szol, ha a hotel folyosojan robban. Nekunk ugy tunt, hogy nagyot szolt. Szerencsere nem maradt tobb petarda, mert azokat is bent robbantottuk volna fel nem torodve azzal, hogy mar jocskan elmult ejfel.

Most én folytatom, mert a Martis megunta. A Diwali estéje valóban minden képzeletet felülmúlt, mintha egy háború közepén lennénk, mindenhonnan hang és fényorgia áradt. Megpróbáltunk fényképezni, de képtelenek voltunk koncentrálni rá, mert csak kapkodtuk a fejünket, és hallgattuk az iszonytató robbanásokat. Meg persze fűtött a vágy, hogy felrobbantsuk végre a sajátjainkat is. Ahogy a Márton leírta valóban elfelejtettem félreállni, mikor ki akartam lőni a legnagyobb rakétánkat, de csak azért mert elfelejtettem, hogy fel is fog robbanni a tetején lévő töltet, így lenyűgözve bámultam szánalmas próbálkozását a gravitáció leküzdésére, mígnem egyszer csak irdatlan hang- és fényjelenségek közepette izzó foszlányokra robbant tőlem 50 centire. Nagyon megijedni sem volt időm, mert mire felfogtam, már csak pislákoló szemét maradt körülöttem.

 

Máriska rosszabbul járt a szumóval, az én szemszögemből ez úgy nézett ki, hogy meggyújtja az öngyújtót, és abban a pillanatban hatalmas robbanás, egy pillanatig minden fehér, majd irdatlan bakugrással hátraugrik a Márton, halálra vált arccal, én pedig lesokkolódtam, hogy Úristen, most megvakult a Márton, az arcába robbant az egész, ez iszonyú para, de hálistennek, csak a légnyomás bökte meg, de annyira, hogy utána félóráig kóválygott szerencsétlen.

A szumó bomba kb .akkora, mint egy kisebb alma, tele puskaporral, ha valaki ismeri a klasszikus zöld petárdát, akkor el lehet képzelni mekkorát szól. Egyedül azt nem értem, hogy hogy úszta meg ennyivel. Ijesztő volt mindenesetre. Aztán azzal szórakoztunk, hogy a kis picinek látszó, de annál nagyobbat szóló petárdáinkat, minél fojtottab helyeken robbantsuk fel, sikátorok, kapualjak, és végül, ahogy írta már a szálloda legszűkebb folyosója, háromnegyed kettő körül. Az akkorát szólt, hogy utána egy óráig csengett a fülem.
Néhány kölyök azzal paráztatta az utcát, hogy a rakétákat nem függőlegesen, hanem vízszintesen a földön lőtték ki, így hihetetlen sebességgel száguldott végig az izzó gömb az utcán, csak a szerencséjén múlt mindenkinek, hogy elkapta-e a lábát, vagy sem. Nagyon para volt, mert tényleg semmi esély nincs félreugrani előle. Volt, hogy visszafordult és ott cikázott közöttük, úgy ugráltak, mint a bakkecskék.
A döglésen és a rövid kis mászkálásokon kívül tényleg nem sok mindent csináltunk, figyeltük a majmokat, ahogy a hídon csimpaszkodnak, volt belőlük egy csomó, illetve felmásztunk a tizenhárom emeletes Swarg Niwas templomba, ahol az istenek panteonja fogadott minket, kismillió harangocskával, amit boldog-boldogtalan megkongatott (mi is persze), kaptunk áldást is (én most ingyen, Marti viszont fizetett, beszívta), vettünk egy szikkadt grapefruitot, amit a teheneknek adtunk és csak kóricáltunk összevissza.

 

 

Lehetett volna jógázni, de nem akartunk annyit maradni, hogy értelem lett volna behúzódni egy ashramba, én pedig különben sem tudtam volna a lábam miatt szinte semmilyen gyakorlatot sem megcsinálni. Most indulunk Agrába, sleeper busszal, ahol ágyak vannak, íme a jegy: